A NEHEZEN EMÉSZTHETÕ VACSORA


Kategória:
Történetek, Emberi történetek

Létrehozva:
2020-09-26 08:41:46

Cikk írója:
Balla Gezane


A NEHEZEN EMÉSZTHETÕ VACSORA

Mondanék egy pár szót most az asszonyokról, Akik soha ki nem fogynak a dologból. Sepregetés, súrlás, nagymosás meg fűzés, Szövés, fonás, varrás, kötés, szappanyfőzés... Ezerféle munka, amit meg kell tenni, Mert élni kell s ehhez ügyesnek kell lenni. És a férfiember, akármilyen serény, Nem tudott megélni asszony nélkül, szegény. De az asszonyoknak - a sok egyéb mellett - Aratni, gyomlálni, dagasztani kellett, S végül mindezeknek tetőzése képpen: A gyermekáldás is nekik jutott éppen. Na, itt azért igaz - vegyék ahogy veszik - Mink, a férfiak is segítettünk nekik. De az igazság az, hogy az asszonyoknak Mindig több dolguk van, s bizony elég soknak Vasárnapja sincsen - gondolom, hogy hiszik - Mivelhogy a család vasárnap is eszik. Ők várják az embert finom falatokkal Az asszonyok előtt le a kalapokkal! Na, de a tudomány gondolt nagyot s szépet, S kitalált számukra ezerféle gépet, Ami az asszonyok munkáját elvégzi, Csak bé kell kapcsolni, melléülni ...s nézni. Porszívó masinát, mosogatógépet, Fagyasztó jégszekrényt ,s olyan varrógépet Amit a villany hajt s nem az ember lába, S egy inget megcsinál három minutában. Vagy ott a mosógép: tiszta égi csoda! Sose gondoltam, hogy eljuthatok oda, Hogy a szapuláskor szabadságot kapok, S a cipelés helyett egyet kuglizhatok. Manapság az asszonyt már semmi sem hajtja, A seprűt a házban csupán azért tartja, Hogy illendőképpen legyen mivel várja, Ha későn jő haza hű életepárja. Erről jut eszembe, hogy a tavalyelőtt, Éjfél után mindjárt - úgy fél három előtt - Eregéltem haza, kicsit szédelgősen, Nem tudom hol voltam, bíztosan gyűlésen. Csendben,lábujjhegyen mentem bé a házba, Mindenki aludt már bölcsőben, vagy ágyban, Kérdem az asszonytól - muszáj volt megtenni - Hogy hol van az étel, mert szeretnék enni. Az asszony álmosan a kályhára mutat, S azt mondja, mit kérdem, ismerem az utat, Szép gyűlés az olyan, ahol bort nyakalnak. Reggel még beszélünk ! - s béfordult a falnak. Gondolom magamban, ezt megúsztam eddig, Bíztos nem tárgyalunk, úgy a jövő keddig. Azzal a sötétben hármat-négyet lépek, S pont a szürke macska jobb lábára lépek. Akkorát nyávogott, s olyan csúful morgott, Mint egy porszivattyú, s közben vadul forgott, S alighogy levettem lábáról a drótot, A térgyemről egyben lehúzta a foltot. Pisszegek, csitítom: hallgass, rusnya állat! Azzal, mint Vak Pali, megfogok egy tálat, Félig volt a lábas valami híg lével, S benne egy jó darab berbécshúsfélével. A leve még elment, de az a nagy mócsing Mire megevődött, vizes lett a gyócsing. Reggel megébredek, úgy megcsömörölve, Hogy az egész világ forgott velem körbe. Mondom az asszonynak: megtehetted volna, S kicsit a húst jobban megfőzhetted volna! Mit beszélsz, te ember, tán elment az eszed? Hisz én túróscsúszát hagytam volt ki neked! Hagytál a kutyának- mondom neki szépen - A rágástól most is zsibbadt még a képem. Zsibbadt vagy - azt mondja - a sok pálinkától ! Azzal nagy hirtelen leszökik az ágyból, A kályhához lépik, mint aki nem érti, Rikolt egyet s látom, hogy a haját tépi, Azzal felém fordul, úgy, leesett állal, Kezében az üres mosogatótállal. S azt mondja, na híres, égjen ki a gyomrod, Megetted az egész mosogatórongyot. Ha akkor lett volna edénymosó gépem, Nem sülne le most a szégyentől a képem... Csak még annyit mondok erről utoljára, - Akinek nem inge ne vegye magára - Hogy vannak még helyek, igaz, hogy ez ritka, Hol a mosogatást elvégzi a macska. Az ilyen embernek pláné legyen gondja, Nehogy gépek nélkül maradjon a konyha, Mert ha egyszer bever két liter borocskát, Hazamegy, s más híján megeszi a macskát. SZÉLLYES SÁNDOR: